Annyira tele van a hócipőm. Nevezzük Hannának. Annyira balfék a kapcsolatunk, hogy hihetetlen. Nem tudom elengedni, ő meg azt akarja, mert van más, akihez mehet. Nekem nincs. Nem is akarok. Ő kell. Láttuk egymásban a dolgokat, ami ahhoz kell, hogy leéljünk egy boldog életet. Elcsesztük.
De nem adom fel. Pénzt fogok keresni, sokat. Normális életet élek, megmutatom, hogy tudok tenni azért, ami még hiányzik. Annyira szeretem... Nehéz felfogni, miért ilyen nehéz elengednem.
A másik srác Janó, kb. 14x cserélt helyet közöttünk. Mikor vele volt, velem szeretkezett titokban. Fordított helyzetben ilyen nem fordult elő. Beszéltem Janóval, mikor egyszer nagyon felhúzott és kiteregettem mindent. Azóta megroppant a bizalma bennem. Nem látja be, hogy ő is tehetett az egészről... Janó nem szereti szerintem, csak jó vele a szex és ezért tartja amíg tudja. Gyereket sem szeretne, legalábbis nem Hannától. Én igen, és tőle... Mégsem vagyok elég jó neki. Pedig szeretem megadok mindent, ami kitelik tőlem. Egyedül az anyagi biztonság hiányzik egyelőre. De megcsinálom azt is. Miért ragaszkodom ennyire hozzá? Jó kérdés. Én 32, ő 36. Nem tudom elfelejteni, nem tudom megállni, hogy ne hívjam, ne beszéljünk. Most épp ott tartunk, hogy nem akarja továbbiakban tartani a kapcsolatot. Fél, hogy megint kitálalok Janónak. Megértem. Pedig nincs ilyen szándékom, tanultam az előző hibámból. Nem érdemelte meg, amit kapott. Janó félrevezetett, én meg bedőltem neki... Mindent kiteregettem töviről, hegyire. Azóta is azt hallgatja otthon. Mit csináljak, megtörtént. Nem tudok változtatni rajta...
